Építésügyi eljárások és hatósági engedélyek ügyintézése

Kérjen tanácsot vagy segítséget az építéshatósági ügyeinek vagy az építési napló kezelésében, annak lebonyolításában

Hatósági eljárások fajtái

Az általam kínált szolgáltatások kapcsán megegyezés szerint segítem a kérelem kitöltésében és a hozzá szükséges mellékletek összeállításában, vagy lehetőség van arra is, hogy meghatalmazás alapján az ÉTDR felületén keresztül bonyolítom le az eljárást, melyek az alábbiak:

Építési engedélyezési eljárás

Alapvetően az építkezésekre, azaz az építési tevékenység végzésére az építésügyi hatóságtól építési engedélyt kell kérni. Ez alól kivételt képez az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység, valamint a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet I. mellékletben felsoroltak.

Használatbavételi engedély

Használatbavételi engedélyt főként akkor nyújtunk be az építésügyi hatóságnak, ha építési engedélyt kellett kérni az építkezésre, valamint szakhatóság is részt vett az eljárásban, aki kikötést vagy feltételt is előírt, melyet az építési engedély tartalmaz.

Használatbavétel tudomásulvételi eljárás

A használatbavételi engedélyhez hasonló eljárás. A különbség az, hogy ha az építési engedélyben egyetlen egy szakhatóság sem lett bevonva, vagy ha mégis be lett vonva, de nem tett kikötést vagy feltételt, akkor úgy használatbavétel tudomásulvételi eljárás alapján lehet az ingatlant használatba venni.

Egyszerű bejelentéssel megépült épület használatbavétele

Az egyszerű bejelentési eljárás hozta magával azt, hogy a megépült lakóépületeket nem használatbavételi engedély vagy tudomásulvételi eljárás alapján kerül használatbavételre, hanem hatósági bizonyítvány kiállításával.

Jogutódlás tudomásulvételi eljárás

Amennyiben egy megkezdett építkezés telekkel együtt adás-vétel alapján tulajdonost cserél, legcélszerűbb az építési engedélyt is átíratni az új tulajdonosra, mert onnantól kezdve ő az engedély új jogosultja (jogutód) és a használatbavétel során az előző tulajdonost (jogelőd) nem kell bevonni az eljárásba.

Bontási engedély

Bontási engedély alapján végezhető a műemléket érintő, valamint a helyi építészeti örökségvédelemmel érintett építményt, építményrészt érintő és a zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén az építmény alapozását, vagy csatlakozó tartószerkezetét is érintő bontási tevékenység.

Hatósági bizonyítvány kiállításának eljárása

Építmény, építményrész bontása, valamint az építési engedélyhez, egyszerű bejelentéshez vagy örökségvédelmi bejelentéshez nem kötött építmény felépítésének, meglétének igazolása céljára használatos eljárás.

Vissza az előző oldalra